A tanonc izzadva hevert az Erioni taverna egyik baldachinos ágyában. Már jóideje álmodja mindig ugyanazt. Ez nem lehet véletlen. Kelletlenül felhúzta a lábát, és felült. A feje még mindig tompán sajgott a tegnap éjjeli megpróbáltatásoktól. Valahol sejthette, hogy jócskán dél felé járhat az idő, de a szobába csak kevés fény szűrődött be, a fellegek elnyomták a fényt, elnyomták a színeket, egyetlen ónszínű masszává változtatva Erion macskaköves utcáit. A férfi halkan sóhajtott, lassan idejét látta, hogy erőt vegyen magán, és felkeljen. Koncentrálni próbált, kevés sikerrel. Majd egy határozott mozdulattal felpattant, és elindult a mosdótál felé, hogy felfrissítse magát.
Minden darab a helyére kerül. Talán pár hét, esetleg egy terc. Semmiképp sem több, annyi bizonyos.
Kisvártatva már felfrissülten bámult ki az ablakon, odakint, mint mindig, most is tömegével rótták az utcát az emberek. Szerette nézni az utca embereit. Bámulatos, hogy miket nem lehet kiolvasni egy elejtett mozdulatból, mimikából, vagy egy villanó tekintetből. Az élet, színház, mondta egy mestere régen. És milyen igaz...
Lassan a helyére kerültek gondolatai. Ellépett az ablaktól, és felöltötte a ruháit. Ideje, hogy utánanézzen mesterének.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.