Mint jó földművesek, oly pontosan érkeztek az esőtől terhes fellegek a nyugati partok kikötői fölé. Először csak a halászok cseréptetőit érte, majd vén eb módjára, megfontolt lassúsággal kúszott tovább a vihar a szárazföld belseje felé. Antoh terce, a Hullámok hava uralta a kontinens időjárását.
Hullámok, gyakori esőpermet, és persze változékony szél. A Tengeristen egynémely papja persze ódákat zenghetne minderről. De ez felesleges. Üres szavak, és fecsegés. Jelenleg ez számított legkevésbe a Sirgas la Moretti báró számára.
A falu, és a vár üszkös romjai parázslottak a hajnali esőben. Hat alak bontakozott ki a homályból: négy férfi állt körbe egyet, aki a keménnyé fagyott sárban térdelt. Vértezetét több helyen átütötték a déli kovácsolt fegyverek. Zsoldospengék. A férfiakat lassan megközelítette egy asszony.
– Nem hallgattál rám Sirgas.
A nő hangja gúnyt éreztetett.
– Megmondtam, kár volt ellent állnod a tanácsban. Nézd mi lett veled. Az elveid? Mit se jelentenek! Itt döglesz meg az elveiddel együtt.
A férfi nem válaszolt, őszes szakállán lassan végigfolyt vére, lassú csöppekben hullva a fekete földre. Az állók közül egy fiatalabb – talán harminc éves – szakállas lovag felemelte a kardját, és lesújtott lord Sigras fejére. Az nesztelen dőlt előre. A nő kegyetlen érdektelenséggel bámulta a kivégzett bárót.
– Hajítsátok a kútba a többi szolgájával együtt! És kerítsétek elő a fattyút. Azonnal!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.